11. nap – Santo Domingo – Tosantos

május 5 – szerda, 11. nap – Santo Domingo – Tosantos

Este elmentünk Younggal misére, 19:30-tól volt zarándokmise a katedrálisban. Megnéztük a csirkéket is, a kakas csöndben volt, csak a mise végen kezdett el kukorékolni, rendes tőle. :D

Mivel mi így elvoltunk, ketten vacsoráztunk. Találtunk tésztát a szekrényben, nekem egy korábbi helyről volt paradicsomszószom, meg találtunk itt hagymát, meg fokhagymát, meg útközben egy burgonyafeldolgozó mellett eljőve a földre leesett krumplikból gyűjtöttem egy párat, szóval hagymás-krumplis tésztát ettünk. Finom volt, még bort is kaptunk hozzá. “Ingyen vacsora”, hiszen minden hozzávaló talált-szerzett alapanyagvolt, kivéve a vajat (olaj helyett), meg pár szem paradicsomot, amit hozzá ettünk.

Reggelinél találkoztam két magyar férfival, Györggyel és Mihállyal. Elmondták, hogy van még egy felvidéki srác valamerre, én pedig hírét adtam Vilmának, aki előttem kezdte egy nappal SJ-ból, de valamelyik nap összefutottam vele. :)

Megtudtuk a pontos időjárásjelentést is tegnapra meg mára, tegnap tulajdonképpen 4 fok volt (6 a városban maximum), és 800 méteren havazott. Ma 5 fokot mondtak, és ennek függvényében 900 méteren havazás. Hideg is volt ma, de korántsem annyira rossz, mint tegnap, sőt, ma bandukolás közben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy feltűnik pár pillanatra az árnyékom! Hát mégis süt a Nap a felhők fölött?! :)) Néha egy-egy csík kék eget is láttunk. Nevettünk, mert délután felé kezdett melegünk lenni, és valóban melegünk is volt, viszont még mindig látszódott a lehelletünk a levegőben. Egy finom kávészünet kivételével nagyjából egyhuzamban mentünk.

Ajánlott albergue Villamajor del Rioban, egy várossal Belorado előtt. Nagyon kedves, kényelmes kis szállásnak tűnt, nem mellesleg adományosnak. Innen szereztem valamit nekünk, Árpi, kettőnknek, majd otthon meglátod, mi az:)

Lassan továbbálltunk, a napi cél Belorado volt, ahol először találkoztam eleddig a “megtelt” felirattal.

Itt jött el a pillanat, hogy a csapat szétváljon. A négyes fogat felbomlott, bár szerintem még találkozni fogunk. Ugyanis Younggal tovább jöttünk Tosantosba, mert nekem nem volt szimpatikus Belorado, meg adományos szállást szerettem volna, illetve valahol egy fórumban olvastam a Tosantos-i szállásról, hogy mennyire jó. Meg valahogy a város neve is szimpatikusabb. Belorado, Belorado… ez olyan idegenül cseng. Bezzeg a Tosantos, mint egy spanyol mondat eleje, valahogy így: “Tosantos mucsos nacsos” – “Tos, hozd be a krumplit!”

Hát, nosza, csak 5km.

És mennyire igazam volt, hogy tovább álltam! Amikor beléptünk, megleptem a papot, aki vezeti a szállást, mert nevén szólítottam (a fórumból tudtam a nevét). Aztán körbevezettek minket, és az első, amin megakadt a szemem, egy Taize énekesfüzet volt. A pap nyakába ugrottam, ő is megörült nekem, végre valaki, aki ismeri a taizei énekeket. Mint kiderült, fanatikus Taizés. Néha kicsit már zavaróan is. :)

Délután közös program volt: felsétálni a Mária jelenés helyére épített sziklakápolnába, aztán közös főzés (főzés ideje alatt a pap, Jose Luis pár embert magával ragadott, nemre, korra, bőrszínre való tekintet nélkül, hogy ő most énekkórust alakít, és taizei énekeket gyakoroltunk az esti közös fakultatív imára). Aztán közös evés, ami iszonyú jó hangulatban telt!!! Ilyennek kéne lennie minden caminos szállásnak! Dávid jól fogalmazott. A legtöbb albergue “zarándok-gyár”. Mész, bejelentkezel, tusolsz, mosol, eszel, alszol. Nincs más “motiválás” a közösséggé kovácsolódásra, hacsak nem a vacsora közben esetleg kialakuló asztaltársaság. Itt viszont együtt jövünk-megyünk, beszélgetünk, barátságok szövődnek. Állítólag ilyen a Granon-i zarándokszállás, tehát aki azt írta fel, hogy Santo Domingoban kell megszállni, húzza át, és szálljon meg Granonban. Állítólag a leghíresebb szállás az egész Caminon. Ha valaha egyszer még végigjárom ezt az utat, ott fogok megszállni.

Vacsoránál mindenki énekelt egy-egy népdalt, nagyon jó hangulat volt végig. Soha többé nem szállok meg tömegszálláson. Éljenek a kis falvak!

Vacsora közben meg új útitársakat is szereztem, Anna, Marco meg David. David angliai, és festő, mármint a művész fajta. Kérdeztem, hogy miféléket fest, és elmesélte, szereti a modern kor vívmányait ötvözni a humánummal, a természettel. Például traktor, bankautomata, vagy McDonalds. Na, ez utóbbin lepődtem meg a legjobban. :) Mire ezt válaszolta:

“I like drawing a McDonalds. But drawing it with dignity.” :)))) Ezt neveztem ki a nap mondatának. Mindenesetre megkértem, hogy rajzoljon a füzetembe.

Itt tudjátok megnézni a munkáit: www.davidbrewsterfineart.com :)

A papról még annyit, hogy nagyon vicces figura. Mindig megtalál (hisz rokonlelkek lettünk Taizével), és mivel semmilyen más nyelvet nem beszél, csak a spanyolt, rendíthetetlenül beszél hozzám spanyolul. Van, hogy 1-2 percen keresztül is. Én meg állok, mint egy hal, és csak nézek rá, néha bólogatok. Szerintem történeteket mesél, de még nem értem a 800 km felére, amikor is állítólag a zarándokok már 5 nyelven is értenek és beszélnek.

Hát ezek mennek itt, meg a bárányfelhők.

Jó éjt! :)