14. nap – Burgos – Hornillos del Camino

május 8 – szombat – 14. nap – Burgos – Hornillos del Camino – 20km

Reggel finom reggeli fogadott, meg Taize zenére ébredtem. Bár aludtam volna még egy kicsit… (sokat…) :)

Reggeli közben megtudtam szállásadóimtól, hogy miért nem láttam a balra mutató jelet a válaszútnál Burgos előtt. Mert a városi emberek leszedték, hogy mindenki jobbra menjen, és így bemenjen a helyi bárokba fogyasztani.

Hát nem értem ezeket a spanyolokat. Nem képesek felkelni 6-kor, hogy megreggeliztessenek egy 50-80 főt, viszont marketing szempontból kiszedik az útjelző táblát, hogy mindenki a bárjuk előtt menjen el. Az eszükbe sem jut, hogy kb a zarándokok 90%-a buszra száll? Vagy épp a busztársaság szedette ki a táblát?

Mindenesetre ennyire hihetetlenül gonosz dolgot, hogy szánt szándékkal leszedjenek egy caminos útjelzőtáblát (bármilyen okból is), még nem hallottam.

Összeszedtem magam, majd kb fél 9-kor elhagytam köszönések, puszik és üdvözletek közepette “pótszüleimet”, és siettem a katedrálisba, mert volt 9-kor egy mise, és a misét meg a katedrális megnézését gondoltam egybekötni ily módon. A katedrálist ugyan nem nagyon láttam, mert turisztikai látványosságot csináltak belőle, és el volt kerítve a “lényeg” kerítéssel. Kerités a templomban. Ezt leírom mégegyszer, mert nehéz felfogni. Kerítés a templomban.

Mise után wifikeresés. A tegnap futtában talált wifi nem tűnt működőképesnek, viszont mindenképp szerettem volna hazaküldeni dogokat (a könyvtáros netet nem akartam erre használni), keringtem a városban egy kicsit. Végül mégis csak a tegnap este talált hely bizonyult jónak, egy kis tér közepén álltam, nem messze a katedrálistól.

Nagyjából már minden elment, írások, képek, amikor egyszerűen csak elejtettem a telefont. Fogalmam sincs, hogy történt. Nem figyeltem másra, nem fogtam lazán a telefont, nem lóbáltam, semmi, egyszerűen csak kiesett a kezemből. Mintha egy kisördög odajött volna, hogy kipöckölje a kezemből. Ráadásul a hátlapja nem is volt rajta, mert cserélnem kellett az SD kártyát képküldéshez, így meg az akkumulátor, meg a SIM kártya is kiesett belőle. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy darabjaiban hever a hihetetlenül drága kis okoska a földön, egy tér közepén, nem messze a katedrálistól. Potyogtak a krokodikkönnyek, mikor megláttam, szétnyílt a telefon elől, a képernyőjénél.

Összedobáltam mindenem gyorsan, és rohantam, futva egy mobiltelefon üzletet keresni. Még jó, hogy egy nagyvárosban történt ez velem, itt kell lennie valami ilyesmi boltnak. Egy férfi segített végül ilyen üzletet találni, onnan továbbirányítottak, és egy nő összepattintotta nekem a telefont. Persze, a képernyője még kijár, de egy hét lett volna, mire kicserélik. Akkor nyugodtam meg valamelyest, amikor láttam, hogy működik, úgy tűnik, minden funkció normális rajta.

Mennyi bajt tud okozni egy materiális, tulajdonképpen “felesleges” kütyü? Bőgve hívtam fel Áprit, hogy mi történt, és ő is csak nyugtatgatott, hogy ez csak egy eszköz, ez törékeny, elmúlik, elromlik, majd megszereljük, lesz másik, stb. És persze, hogy az a fontos, hogy én rendben vagyok, megvan mindkét kezem-lábam, és az egészségem. Igen, tisztában vagyok én ezzel azt hiszem, és hogy a camino nem a technikai vívmányokról szól, de azért úgy gondolom érthető, hogy nem léptem túl a dolgon csak egy vállrándítással, hogy “ez csak fogyóeszköz”.

Kifelé a városból egy francia férfivel kerülgettük egymást. Ő folyamatosan, de lassan ment, én gyorsan, de néha megálltam. Így mindig elém került, majd mindig leelőztem. Amikor már vagy hatodszorra találkoztunk így, végül szóba elegyedtünk egy kicsit, aztán már nem is tudom, hogy hogy, de összekerültem Carollal, Ausztráliából. 60 évesen vágott neki ennek az útnak, úgy, hogy férje és egyik unokája elejönnek Compostellába. :) Amúgy azt mesélte, először kapott egy könyvet ajándékba, a Caminoról szólt. Aztán kapott valakitől egy képeslapot, Szent Jakabbal. Végül volt valahol vendégségben egy kis francia városban, és a környék egyetlen papja épp akkor jött haza a Caminoról, szóval ez a három jel kellett neki, hogy elinduljon, ezt mesélte. :)

Jót beszélgettünk. Tarjadosban megálltunk ebédelni, majd elkísértem még Rabe de las Calsadasba, ő ott tervezett megszállni. Megadta a címét, Ápri, van Ausztráliában egy szállásadónk, Sidneytől nem messze lakik. :)

Hornillosig egy hosszú, 9 km-es végtelennek tűnő út vezetett. Teljesen egyedül voltam. Amerre a szem ellát, végtelen búzamezők, mint a tenger, vagy az óceán. Egész nap szép időm volt amúgy, néha napsütéssel, erre a 9 km-re visszatért Szél barátom, és Eső cimborám. De nem bántam, jól ismerjük már egymást, nem tudtak zavarni. Mikor már végképp a semmi közepén voltam, kilométerekre senki körülöttem, elkezdtem kiabálni, üvöltve énekelni, kurjongatni, nem tudom, miért. Felolvastam az emmauszi tanítványokról szóló részt a búzáknak. Kiabálva persze. (Hátha a hátsó sorban nem hallják.)

:)

Vegül felbukkant az első ház. Ez mindig öröm. :) Küldök képet, hogy milyen az, amikor az ember sok kilométer után megpillantja az első házat. Na, de azért még innen is messze volt a falu, azt hittem, sosem érek oda. A szállásra beérve kivel talákozok? Hát a brémai muzsikusokkal, Annevel és a barátnőjével. (Anne, akinek új szíve van.)

Azzal fogadott a morcos hospitaleros, hogy tele vannak, mire az egyik nő védelmébe vett, hogy a fölötte ágyat kapó férfi lelépett, tehát van egy szabad ágy. Huh, ennek azért örültem, bár a hospitaleros nagyon nagyon unszimpatikusan bánt velem. Juj, még rágondolni is rossz. Azt hittem, ilyen nincs a caminon, nincsenek morcos hospitalerosok. No, vannak. Amúgy nem értem, miért, de elkérte a személyimet (amelynek a száma bele van írva a zarándok-útlevelembe, szintén nem értem, miért, de kicsit zavar.). Még közölte velem, nem allhatok a földön. Talán tűzvédelmi okokból, de amúgy teljesen a camino szellemétől idegen, hogy elküldj valakit, aki épp most esett be fáradtan, késő este. Bár lehet, hogy van itt másik szállás is, de a lényeg, kaptam ágyat.

Kinőtt néhány vízhólyagom, a lábujjaim végére, úgy tűnik azt nyomja a bakancs, a nagylábujjam melletti ujjakat. (Ott volt az első is, a Pireneusokon átkelés után.)

No, hát ennyi.

Ja, és ez a második hetem! :)

Számbeli összesítés a második hétre:
- 157,9 km
- 26 € szállás
- 21,2 € étel-ital
- 1,50 € mosás+szárítás (megosztott költség)