május 10. – hétfő – 16. nap – San Nicolas – Villarmentero de Campos, ~25km
Reggel hamar pakoltunk, készülődtünk. Volt finom reggeli is, illetve még a felkelő nap fényében kint a szabadban kaptunk útra bocsátó ima-elköszönés félét. Nem nagyon értettem, mit mondanak, de a lényege az volt, hogy egészségben érkezzünk meg Compostellába. Hihetetlen kedvesek voltak:) Nagyon örülök, hogy eljuthattam erre a szállásra.
Innen Boadilla del Caminoig gyönyörűen telt az út kívül-belül. Azt hiszem, meghoztam egy döntést is. Még lamentálok rajta azért egy kicsit. :)
Boadilla-ban, az igazság oszlopa mellett rögtön van egy bár-albergue kombináció. A spanyol hospitaleros nagy magyar kedvelő, rögtön meg is kérdezte (magyarul, persze), hogy hogy vagyok, meg hogy hívnak. :) Aztán a szállás is megér pár szót. Hihetetlenül jól van minden berendezve. Még medence is van a kertben. Nagyon hangulatos hely volt, olyan jó érzés volt ott leülni pihenni. Tudjátok, amikor olyan jóóóó érzés valahol lenni. No, ez ilyen volt. Még egy banánt is vettem, erő gyűjtés képpen.
Fromista után, a következő városnál lehet alternatív útvonalon menni. A jobbra térő út az eredeti útvonal, a másik autóút mellett megy. Hosszú napnak néztem ma elébe, mégis a jobboldali utat válaszottam, bár az hosszabb volt valamenyivel. Hogy mennyivel, azt nem tudom. Segítőkész kézikönyvem csak ennyit írt: “somewhat longer but nicer” (“valamivel hosszabb, de szebb” ).
Jó hosszúnak tűnt az út, bár tényleg szebb volt a folyó mellett menni, mint zajos autók mellett. Viszont valahogy az útba eső falunál eltértem “rossz irányba”, és kilukadtam egy olyan faluban, amely a másik útvonalon fekszik. Ide is sárga nyilak vezettek, valószínűleg egy áthidaló útvonalat találtam. “Mindegy” – gondoltam, “akkor menjünk a rövidebb úton, errefelé.” Pár kilométer után érkeztem meg Villarmentero de Camposba. Láttam egy bár-feliratot, gondoltam, megpihenek a maradék 10 km-re, csakhogy ez a bár barátságosabb volt a kelleténél. Reaggei (Ápri, hogy írják ezt le, nem tudom, a fene..) zene szólt, Bob Marley, meg nyugágyak csüngtek a fákról, szép zöld fű volt a kertben, és felettébb jó hangulat. Odaszegődtem egy asztaltársasághoz, Hanna Svédországból, David Spanyolországból, John Angliából, Elvis Szlovéniából ültek körbe egy asztalt, és söröztek. Mind egyre a csak bíztattak, hogy maradjak, hisz – mint kiderült – szállás is van, nem jó már gyalogolni ilyenkor (du. 5 volt), pihenjek, egyek velük (főzni készültek), és különben is Bob Marley szól, mennyire szuper hely ez. :)
Nem akartam maradni. Nyúzott belülről az aznapra “kitűzött célom”. Pedig a caminon úgy tűnik nincsenek “kitűzött célok”.
Végül, némi vergődés után maradtam. Mivel tegnap is 30 fölött, ma is 25 km-t mentem, az volt a tervem, hogy holnap legyalogolom a mára szánt 10 km-t, és pihenőnapot tartok. Igazán megérdemlem már…
A vacsora jól telt, bár szegények nem tudtak elkápráztatni a makarónival (hisz ezt eszem szinte minden nap:)). És bizonyítékot nyertem arra vonatkozólag, hogy a camino egy nagy “pletykafészek”, persze a jó értelmében a dolognak. Tudniillik 100 km-es körzetben mindenkiről lehet tudni mindent. Épp elkezdtem mesélni a burgosi kisgyerekekkel való történetemet, mikor David helyettem fejezte be a történetet. Kiderült, hogy találkozott Johannával és Younggal, ők mesélték rólam ezt a történetet.. Őrület, mi? John is mesélt egy ilyen sztorit, hogy bement valahol egy bárba WC-re, épp sorban állt, mikor valaki a pulttól megszólította :te vagy John, ugye?”, merthogy valaki mesélt neki Johnról, így ő a külsejéről felismerte.
Szóval megtudtam, hogy Johanna és Young együtt vannak, ennek örülök, és azt is, hogy mögöttem, Tehát ha lelassítok, láthatom őket. És ezek szerint Milena Peachy-vel ment tovább, az Obamás lánnyal, aki Burgosban vette fel újra a camino fonalat, innen folytatja az utat. Jelzem, Milena és Peachy előre megbeszélt találkozása miatt rohantunk egyik este olyannyira, és végül kaptuk a jéghideg, hideg vizes szállást az iskolában, a “camino legjobb szállása” mellett.
Szóval holnap 10 km. Remélem, szép napunk lesz.
