május 11 – kedd – 17. nap – Villarmentero – Calzadilla de la Cueza
Amilyen gyorsan belépett az életembe a Hannah-David-John-Elvis négyes, olyan gyorsan el is tűnt belőle. Reggel arra ébredtem, hogy üres a szoba, senki sincs ott, csak én. Egy másik szobában 3 német szedelődzködött még. Nagyon fura érzés volt egyedül ébredni. Nem is kezdődött túl jól a napom. Hideg volt kint, és köd. A tegnapi kellemes időjárás eltűnt, a köd és a hideg pedig teljesen lelombozott. Hogy tudtak ezek hat óra körül elindulni ebben a hidegben?? Sosem fogom tudni felfogni, miért jó ilyen kora hajnalban indulni. Nyáron megérteném, de amikor napközben is hűvös az idő, nem nyernek semmit ezzel az egy óra fagyoskodással!
Viszont az asztalon várt rám a még tegnap estéről megmaradt salátafej, nagy piros paprika, az a lédús fajta, pár szem paradicsom, kenyér, sajt. Jót reggeliztem, igaz, egyedül.
Végül utolsónak hagytam el a szállást. De nem is siettem sehova, 10 km van előttem, amit még ha nagyon lassan megyek is, kevesebb, mint 3 óra alatt meg kell tudnom tenni, de ehhez már csigalassúnak kéne lennem.
Végtelen búzamezők mellett mentem el. Szerintem itt forgatták a “Hogyan rajzoljunk Windows hátteret? 1. rész: Zöld mezős háttér” című oktatófilmet kezdő grafikusoknak. Még életemben nem láttam ennyi búzát.
A nagy “álom városba” beéréskor, Carrion de los Condes nem tartogatott számomra semmit. Valakinek az ajánlása miatt szerettem volna megszállni itt a Klarissza nővéreknél. De amikor ott jártam, minden kényelmetlennek, barátságtalannak tűnt. Úgy döntöttem, új szállás után nézek. Egy másik zárva volt, a harmadik 7 Euro lett volna. Sehogy sem találtam a helyem.
Egy kisboltban vettem gumicukrot. Egyben megettem az egészet. Ezeknek a cukorka boltoknak nem lehet itt ellenállni. Nincs zacskós gumicukruk, mint nekünk otthon, viszont kis dobozokban van a boltban, és lehet belőlük válogatva vásárolni, mint a drazsékból. Lehetetlen ellenállni. …
Végül néhány híresebb templom, és az egész Spanyolországban második Y-feszület megcsodálása után a város végén találtam magam. Hmm, most mitévő legyek?
A következő célpont 12 km-re volt, méghozzá a híres Via Aquitana nyomán, a római kori útvonalon, ahol a rómaiak az aranyat meg miegyebet szállították. 12 km nem tűnt soknak, nehezen kissé, de belevágtam. Aztán később derült ki, hogy csak maga a római út 12 km, de az út teljes hossza 18. Jól becsapott ez az útikönyv. Igazából én nem olvastam el rendesen. :)
Szép tájon vitt keresztül az út, de ugyanakkor testileg és lelkileg is erőt próbáló volt. Ugyanis 12 km hosszan nyílegyenesen ment az út, és semmi nem volt körülöttem, csak a mezők, és néha az utat szegélyező fák. A végtelenbe menetelek – gondoltam. Ennek az útnak sosem lesz vége…
Ugyanakkor gyönyörű is volt egyben. És hátborzongató, hogy ott járok, ahol a rómaiak és azóta már annyi más ember is. A történelem ér össze ezen az útszakaszon. És végig a caminon is. Már csak 7-8 km lehetett hátra, amikor ledőltem pihenni két fiatal mellé. Daniel Németországból, és Szabina Dániából. Jó volt társaságot kapni az út végére, jókat mulattunk együtt, megtaláltuk a közös hangot.
És véééééégre, beértünk a célba. Rögtön a falu határán van a medencés szállás, és van fűtés!! Ez eddig szerintem sehol sem volt. Daniel meghívott kettőnket vacsorára, zarándok menüre. Most úgy televagyok, hogy gurulni tudnék, hetek óta nem ettem ennyit. (Na jó, ez nem igaz.. :) )
Elrakom magam holnapra. Fáradt vagyok nagyon, sokat mentem az elmúlt három napban. 30-25-28km… de, a lábam jól bírja! :) Tegnap lázadt csak föl egy kicsit, amikor a jó idő ellenére bakancsban kezdtem a napot.
Ó, igen, a fényképezőgéppel már tudtam 3 képet csinálni, de még mindig nyikorog és sípol, ha bekapcsolom. Persze folyamatosan szárad-szárítom, a táskám tetején utazik, hogy érje a nap, hátha úgy jobban szárad (remélem). 1-2 nap, és szerintem újra fotózhatok rendesen. :) Addig tessék türelemmel lenni a képeket illetően! ;)
Jó éjt! :))
