19. nap – Sagahun – Bercianos del Real Camino

május 13 – csütörtök, 19. nap – Sagahun – Bercianos del Real Camino 12km

Reggel havas városra ébredtünk. Nem hittem a szememnek. A betonon ugyan nem maradt meg, de az autók, házak tetején és a fákon, füvön mindenhol hó volt. Egy Sao Paulo-i brazil fazon most látott életében először havat. :DDDD

A várost viszonylag gyorsan hagytam el. Talán először fordult elő, hogy nem álltam neki várost nézni, kicsit “kulturálódni”. Ha úgy tetszik, rohantam a napi célra. A tegnap esti csapattal megegyeztünk, hogy rövid napot megyünk, és mintegy 11-12km-re lévő Bercianos del Real Camino nevű helységben találkozunk, a szálláson. Beatricenek ajánlották ezt a szállást, a többieknek is ínyére volt a rövid nap, rám is rám fért az utóbbi hosszú napok után egy kis pihenés.

Egyben sétáltam le ezt a 11-12 km-ert. Tulajdonképpen elsőnek értem ide, legalább is nem volt itt senki. Még nyitva sem volt a szállás, így kicsit kételkedni kezdtem, vajon a többiek nem mentek-e tovább, nem döntöttek-e másképp? Aztán befutott a francia fazon is (sajnos elfelejtettem a nevét), így már ketten vártuk a többieket. Nem tudom, hogy miért gondoltam azt, mindenki más már hajnali 6kor rajtol, és már rég itt tobzódnak, és talán nekem már nem is jut hely (ui. az útikönyv szerint egész nap nyitva van ez a szállás, így elképzelhető lehetett volna, hogy feltelik a hely, mire ideérek. De már 11-kor itt voltam. Nem tudom, miért “aggódtam”) :)

Sosem zártam még ilyen korán napot. Kicsit fura is volt, hogy ma bizony nem megyek többet. :)

Várakozás közben beültünk egy bárba, a táskáinkat pedig szerencsére megengedték, hogy letegyük az amúgy még zárt szálláson. Nem kellett már azt sem cipelni. Szinte repülni éreztem magam, mikor táska nélkül gyalogoltam a bárig, és vissza. Két és fél órás lődörgés után végre bemehettünk a szállásra. Közben a többiek is megérkeztek, teljes volt a csapat. Lepakoltunk, fürdés, mosás, szokásos “körök”. Jómagam bedőltem az ágyba, aludtam vagy 3 órát. Este 6kor kezdődött a közös főzés, készülődés a közös vacsorára (a szállás adja ezt, mi csak segítünk ilyenkor főzni, pl. krumplit pucolni).

Hatalmas hangulat kerekedett a vacsora közben, jó sokat nevettünk. Életemben nem ittam még ennyi bort, mint itt Spanyolhonban. Valahogy minden este kerül bor valahonnan (na jó, többnyire minden este), és mindenki ezen rötyög, hogy amúgy nem iszunk, de itt a caminon mindenki folyton borozik. Ittunk a boldogságra, örömre, esőre. Nagy kacajok közepette megbeszéltük, hogy Compostellaban majd iglut építünk, nem kell alberguebe menni.

Itt is utolért a taizei szellemiség. Itt is került énekeskönyv, Beatricevel nagy éneklésbe kezdtünk, mi voltunk a kórus a mosogatáshoz meg a főzéshez is előtte. Mikor abbahagytuk, kérték, hogy folytassuk. :)

Este volt közös ima is. Érdekes dolgot mondott az egyik német fiú. Hogy mi itt mindannyian egy család része vagyunk. Valóban. Érdekes, micsoda láthatatlan szál köt össze minket, mindannyiunkat. És mennyi élet, mennyi sors, mennyi öröm és fájdalom fonódik itt össze emberekben és múltjukban, életükben! Annyi féle ember van itt, annyi korosztály, annyi féle nemzet, és mennyi szándék, indok, és cél, amiért ezt az utat megteszik.

Van itt egy férfi Helsinkiből, akinek már vérzik a lába. Milyen fájdalmas volt hallani vallomását, és imáját, hogy örül, boldog, hogy itt lehet és úton lehet, de talán nem fogja tudni végigcsinálni ezt az utat Compostellaig.

Nehéz lehet lemondani valamiről, ami valahogy mégsem szerves része az életnek.

Beatricevel nagyon jót beszélgettünk. Majdnem másfél-két órán keresztül, mély, és szép dolgokról. Jó dolog ez a camino, minden nehézség, minden fájdalom, fáradság, minden újabb kilométer ellenére sok ajándékot ad. A “zarándokok boldogságai” listában van egy pont, amely azt mondja: “boldog vagy, zarándok, ha a táskád egyre üresedik, viszont a szíved már nem tudja hova akasztani azt a rengeteg érzést, és gondolatot, amid van.” – és egy másik – “boldog vagy, zarándok, ha már kifogytál a szavakból megköszönni azt a sok mindent, amely megajándékoz téged minden lépésednél.”

No, mára ennyit. Megyek is aludni, végtére ma pihenőnapom van, ami azt jelenti, kevés kilométer, sok alvás. :)

Üdvözlet és sok puszi az otthoniaknak és mindenkinek, aki olvassa ezt.

O, és még valami, majdnem elfelejtettem. Sahagunban láttam egy táblát: félúton vagyok.

:)