24. nap – Astorga – Rabanal del Camino

május 18 – kedd, 24. nap – Astorga – Rabanal del Camino – 25,5km

Tegnap este még átköltöztettek egy másik szobába, mivel ahol voltam, csak férfiak voltak, ami maga nem gond, csak hogy gondolom mind nagy eséllyel horkol. Kedves gesztus. :) A hospitaleros lánnyal való vacsora után hamar mentem is aludni, nem voltam már túl friss, ráadásul képtelenség is lett volna bármit is csinálni, sötét volt, és mindenki aludt.

Egyébként nagyon szeretem ezt ebben a gyaloglós életben, hogy jókat lehet aludni. :) Az ember nem vacakol az elalvással, néha még gyaloglás közben is lehet. :D (Na jó, nem… de jó lenne..:) )

Astorga… Gaudi ház, katedrális, Camino kiállítás… Volt mit nézni! Magamhoz képest is lassú voltam reggel, utolsónak hagytam el a több, mint 100 fős szállást. Képzeljétek, az ebédlőben van egy rózsacsokor, egy nőnek küldte valaki, gondolom a férje vagy ilyesmi, de a nő nem jött, nem szállt meg itt. A férfi előrelátó volt, és a másik alberguebe is küldött egy rózsacsokrot, hátha ott száll meg (igen fontos lehet neki ez a nő!), de ott sem járt az illető. Már 4 napja van ott a csokor, mindenki teljesen izgatott, ki lehet a szerencsés? :) Így most visszük a hírt, a csokorhoz mellékelt nevet és üzenetet lefotóztam a csokorral együtt, így ha találkozom vele valószínűleg Compostellában, akkor majd hírt adok neki a csokorról. :) Azért csak Compostellában, mert ha más nem jön neki közbe, és elmegy Finisterreig, akkor pont akkor fog visszaérkezni Compostellába, amikor én először odaérkezem. :)

A múzeum és a Gaudi ház (ami eredetileg püspöki palotának épült, de sosem használták annak) szép volt. Az egyetlen érdekes számomra a múzeumban az eredeti Cruz de Ferro volt. Annak egy másolata található most a hegyen, ahova holnap megyek, de nincs is ezzel semmi baj, óvják-védik az eredetit. :) (múzeumi belépő: 2,50€)

A katedrális nagyon hatalmas, és nagyon hasonlít a leoni katedrálisra. De ennek ellenére mikor beléptem, lenyűgözött nagyságával, monumentalitásával, szépségével. Bár itt nincsenek olyan szép ablakok, mint Leonban.

Ezzel, a múzeummal és a bejegyzésírással sok idő elment. Fél 1 volt, mire elhagytam a várost. Még összefutottam Serge-vel, ő rövid napot tartott, ott maradt Astorgában.

A város után nem sokkal van egy nagyon keves kis hely, az Ermita del Ecce Homo nevű, az eredetileg régi-régi zarándokszállás helyén lévő kis templomocska. Nem volt nyitva, de egy ablakon be lehetett nézni, kívül volt nekünk egy villanykapcsoló, hogy be is lássunk. Megadta a nap további részének a hangulatát számomra. Segített átlépni egy spirituálisabb módjába a zarándoklásomnak, az ott feltüntetett imák valahogy ilyen irányba tereltek, és milyen jót tettek! :)

Volt ott egy kút is, mellette sok nyelven: “A hit az egészség forrása.”

Ma egész nap tűzforróság volt. (Főleg, hogy délután indultam neki, a legnagyobb meleg kezdetén.) A tájat végig uralta egy nagy havas hegyvonulat balról, illetve körben hegyek, maga az út pedig borkos-füves, néha erdős helyen vezetett. Egyszer fenyők mellett is mentünk, hallottam baglyot is huhogni. :)

Egyik faluban megálltam fagylaltozni. Jól esett, bizony, eléggé meg voltam pilledve a melegtől. Ráadásul opera-áriák szóltak a hangfalakból. Jó volt ott megpihenni kicsit. A bakancsom is levettem, pihentettem a lábam is. Amikor vettem fel a bakancsom, olyan történt, amire nem számítottam még vagy 10 éven belül. Elszakadt a bakancsom egyik cipőfűző tartó hurka. (Nem lukak vannak a bakancson, hanem kis anyag-hurkok.) Hát, mit ne mondjak, rettentően elcsodálkoztam és rettentően bosszankodtam. Egy ilyen világmárka szuperdrága bakancstól nem vártam, hogy fél év használat után bármilyen baja legyen, még akkor is, ha most erős igénybevételnek van kitéve…. Természetesen használható még a bakancs, de akkor is!!!

A fülledt meleg továbbra is maradt. Ha néha feléledt valami szél, az ölelkező Istent véltem felfedezni benne, kitárt karokkal fogadtam azt, Aki felfrissíteni jött. Csöndes boldogság és egy-egy kérdés felbukkanása váltakozott bennem. Sok gondolkodni valóm van még, azt hiszem. :)

Egy újabb faluba beérkezve, El Ganso-ban több ismerős arcot is láttam. Újra az a helyzet állt elő, amely már néhány napja előfordul velem. Amikor a többség már megpihen, 3-4 óra környékén, én beérkezem egy helyre, ahol több ismerős arc is megállt, szállást talált, én pedig üldögélek egy kerti széken, és nézegetem a könyvet, és nézegetem önmagamat belülről. Menjek tovább? Eddig mindig igen volt a válasz, és eddig még sosem bántam meg. Ugyanis ilyenkor, mikor már fáradt vagyok, melegem van, éhes és szomjas vagyok, nekem is jól esne a pihenés, … az ekkor megtett távok a legszebbek, leggyümölcsözőbbek. Amikor meg kell erőltessem magam, amikor kicsit nehéz, fáj, húz a táska, korog a gyomor, akkor igazán szép a zarándkoklás. Hisz könnyed délutáni sétát a ház körül is tehetek, viszont “legyőzni” önnön testem  sok édes gyümölcsöt hoz. Ilyenkor még a táj is szebb valahogy. Rengeteget csodálom a fákat, virágokat, a tájat. Csöndesen szép minden. Hát igen, ilyenkor már nem sokan mennek, többnyire magam vagyok, és milyen jó ez a magány! Sok szép pillanat gyűlt már össze a tarsolyomba ezekből a magányos utakból.

Végül megérkeztem. Beértem, megtettem. :) Nem a teljesítményre megyek! Nehogy valaki félreértse! De mégis kicsit győzedelmeskedtem önmagam felett, és ez jó érzéssel tölt el.

Ma egész nap készültem lélekben a holnapi napra, a Cruz de Ferro-hoz való felmenetelre. Na, nem a fizikai része miatt, hanem mert valahogy ez a vaskereszt kiemelkedő pontja a caminonak. Köveket tesznek le ott a zarándokok. :)

Megyek lassan, ideje lesz ágyba bújni. Vettem tojást, finom rántotta lesz reggelire. :) Juhúújjj, éljen a Camino!!! :))))

Puszi haza!