33. nap – Hospital de Cruz – Casanova

május 27 – csütörtök – Hospital de Cruz – Casanova, kb 21km

Tegnap este befutott egy azt hiszem német férfi. Hulla fáradtan, büdösen, alig élt. Mesélte, hogy minden szállás tele volt ott, ahol meg szeretett volna szállni, nem volt tervezett számára, hogy idáig jöjjön. Mindettől eltekintve azért fura is volt egy kicsit. Mikor vacsoráztunk, ő is lejött a konyhába, immár frissebben, nekiállt teát készíteni, de még mindig látszott rajta a nagy fáradtság. Panaszkodott is, hogy milyen nehéz volt a napja, bár azt hiszem, nem az a típusú férfi, aki képes jól megszervezni önmagát. A karján, lábán rétegekben hámlott a bőr, kérdeztük, mi történt vele. Hát csak a nap, leégett. Naptej? Az van neki. (Akkor miért nem kente be magát?) Aztán volt egy “vicces” megjegyzése hozzám. Miközben mosogattam, megkérdezte, honnan vagyok, talán francia vagyok-e? Mondtam,  nem, magyar. Magyar? Tényleg? Mert hogy ő azt hitte, a magyar lányok szebbek. Ja, bocs.

:) Szerintem bóknak indult, csak másképp jött össze neki. :D

Reggel Serge azzal keltett, hogy megcsikizte a lábam. Júj, de jó, kelni kell, megint nem volt sok kedvem felkelni. :) Reggelihez készülődve egy csomagot találtam az ágyamon, Serge hagyott nekem reggelit, egy banánt, kis darab kenyeret, fél zacskó csokis kekszet. Újfent utolsóként (na jó, a furcsa férfi még reggelizett utánam) hagytam el a szállást. Számtalan tücsökciripeléstől, madárcsicsergéstől, békabrekegéstől hangos erdőfolton mentem ma is keresztül, békében, mosolyogva. Eleinte zavart, hogy előttem és mögöttem is nagyobb csoportnyi, többnyire spanyol emberek mennek, illetve jönnek, zajongva, hangosan beszélgetve. Volt, hogy megálltam, csak hogy hagyjam elmenni a mögöttem jövő csoportot, vagy előnyt adjak az előttem menőknek. Magányra vágytam. John még anno azt mondta, nem kell megijedni az utolsó napoktól, sokszor lesz ugyan olyan, hogy több ember van körülötted, de aztán többször olyan is, amikor egyedül mész. Ez a vágyott egyedüllét nem is váratott magára sokat. Ahogy délutánba hajlott a nap, az emberek többsége eltűnt az útról, úgy hiszem, 1-2 óra felé az emberek többsége megáll, letelepszik egy-egy szimpatikus szálláson.

Reggel az első órákban értem el Ligondét, egy kis falut, ahova eredetileg tegnap szerettem volna még elmenni, csak mintegy 3/4 órányira van Hospital de Cruztól. A falucska bejáratánál van egy híres kereszt, Galiciára jellemzően “kétoldalú”, vagyis a kereszt egyik oldalán Jézus, másik oldalán szintén egy másik személy van ábrázolva, jelen esetben Szűz Mária Jézussal a karjaiban. Nagyon tetszik ez a Mária szobor, szerintem nagyon szép. :) Egy fehér kutya vezetett be a kereszthez, talán magamtól elmentem volna mellette. Azt vettem észre ugyanis, hogy egy kutya áll előttem, majd megfordul, elindul balra, és néha hátranéz, hogy megyek-e utána. Amúgy nem eltéveszthető a kereszt, egészen egyértelműen látható, csak ha bambulok, nem figyelek, simán elmentem volna mellette. Hála a kutyusnak, nem voltam figyelmetlen. :)

Ligondében van egy igazán donativos szállás, mintegy csak 9-10 ággyal, valamilyen keresztény szervezet önkéntesei üzemeltetik, szerintem kb. az első és utolsó is Galiciában ez a hely, amely tényleg családi hangulatú, donativos, vacsorával-reggelivel, úgy, mint pl. Tosantosban volt. Amilyennek (a vacsora-reggeli kivételével) minden szállásnak lennie kellene. Nem pedig úgynevezett “zarándok-gyár”-nak. Na, de nem panaszkodom :)) Bőven kijutott nekem a jó szállásokból. Az egyik önkéntes lány le is ült velem beszélgetni, egyértelműen vallási témáról. Kedves volt tőle, egyáltalán nem volt hittérítősen nyomulós, jó beszélgetésnek indult. Aztán előhozakodott ő is ezzel a “mindannyian bűnösök vagyunk” szöveggel, mintha ezt soha le nem moshatná magáról az emberiség. Persze eljutottunk addig, hogy Isten szeret és maga a Szeretet, de miért nem kezdte ezzel? Bűnösök vagyunk, hisz nem vagyunk tökéletesek. Ez “természetes”, ilyen az ember. De miért kell ezzel rárontani mindenkire, akiben egy kicsit is nyílik az Isten utáni vágy, és megbélyegezni, letaglózni azzal, hogy “bűűűnös vagy!!! térj meg!” ahelyett, hogy megmutatnánk neki, bemutatnánk neki Istent, hisz közöttünk van a mennyek országa?! Hisz úgy kéne szeressük egymást, ahogy Ő szeret minket?! Ha ez lenne a normális, alapvető, nem jutna eszünkbe bűnnel riogatni bárkit is, és már 7 éves kisgyerekbe azt szajkózni, hogy kell gyónni. Ezért is szeretem Taizét. Ott még életemben nem hallottam a “bűn” szót, csak ilyeneket: Isten, Szeretet, Béke, megbocsátás, gyógyulás, a Szentlélek megújító ereje. És ezt sem soha nyomulós stílusban. Taizében annyira természetesen Egyszerű minden! :) Szeretek ott lenni.

Boldogan kortyolgattam a kávémat, mikor mellém került egy pár. Csehek, boldogok. Megkérdeztem, hogy kerültek a caminora? 2 hete esküdtek, ez a nászútjuk. Haaaaaaa, micsoda jóság!!!! :)))) Nászút a caminon! :))))))) Ez embertelen jó! :) Adtam nekik szivecske alakú gumicukrot. :))) <3 <3

Még nagyban beszélgettünk, mikor csengő-csilingelést hallottunk. Egy szakállas fazon jön a fekete foltos kutyájával meg megpakolt csacsijával. :))) Hát, micsoda csoda, örültem nagyon nekik, annyira édes volt az a szamár. :) A férfi spanyol, a nárciszra hasonlító neve van, Narciszo vagy valami ilyesmi, a szamár nevét nem jegyeztem meg. Később újra találkoztam velük, a szállásom előtt fél órával, épp pihentek, a csacsi ebédelt, megvakargattam a fülét. :) Édes egy állat, nekem is kell egy ilyen, Ááááárpiii, kérek szépen egy szamarat! :)))

Palas de Rei város előtt 5-10 percre, a “donativos” szállás után egy sportcsarnok mellől tudtam hazaküldeni a képeket, írásokat, jó kis wifi van ott. Csakhogy mondjam, kóbor wifit sok helyen találni. :)

Maga a város különben nem nagy szám, állítólag nevéhez híven, valaha volt itt egy palota, de hogy mi lett vele, arról nem szól a fáma. Mindenesetre van bolt, kenyeret kell venni.:) Útközben többször összefutottam a furcsa férfival, most is, a boltban. Odajött hozzám, hogy megkérdezze, megbántott-e valamivel, mert hogy úgy tűnök, mint aki ignorálja őt. :) Nem, nincs gond. :) Venni készült finom dinnyét, kérdezte, kérek-e belőle. Annak ellenére hogy tényleg nem volt harag köztünk, mégsem nagyon kívántam a társaságát, így illedelmesen “ó, az biztos finom lenne, de azt hiszem, csak egy kis kekszet veszek…”-el próbáltam elterelni a szót. Persze csak kenyeret vettem, aztán álltam is tovább, hisz maga Casanova várt rám tárt karokkal még vagy 8-9 km-re. Kifelé menet a városból egy piknikező helyen leültem egy francia férfi társaságába ebédelni, ő a “Camino Primitivo”-t járja, az eredeti, ősi caminot, amely eredetileg Melidében csatlakozik a Camino Frances-hez, de ma már korábban is rá lehet valahogy menni a francia útra. Épp befejeztem az ebédet, már a francia férfi is tovább állt, amikor a furcsa férfi jött, hogy mostanáig engem keresett. Engem keresett? Ugyan miért? Hát, hogy elfelezte a dinnyét, és csak cipeli, hogy nekem odaadhassa. :))) Hát azért ez igazán kedves gesztus tőle. :) Még egy banánt is kaptam. :))) Mindenesetre igyekeztem még előtte elindulni, azóta nem is láttam.

Keresztül mentem egy falun, ahol a bárba a mellékhelység miatt mentem be, aztán kiderült, albergue is van ott. A hospitaleros, akié a bár is volt, büszkén mutatott egy fényképet a falon, John Lenon, bőrdzsekiben, farmerban, akkor készült a kép, amikor ő a caminot csinálta. Bár ő motorral volt. :)

Amint feljebb már írtam, a szállásom előtt nem messze találkoztam még a csacsival, kutyával és gazdájukkal, gyors fotó (szegény fazon már nagyon unhatja ezt a népszerűséget, de hát ha ilyen különleges módon utazik, erre fel kellett készülnie). Mintegy 10-15 perc múlva megláttam a táblát: CASANOVA. Megérkeztem! Itt van Casanova, csak rám várt, tárt karokkal! Micsoda csodálatos falunév ez! :DDD

Képzeljétek el a személyi igazolványát egy helyi lakosnak. Hol lakik? Casanova. :))) Ez olyan, mint nálunk, ha valakit Pogácsa Jánosnak hívnak, és Kemencén lakik. Egy rendőr sem hisz neki. :))

A személyire rátérve: nagy közbiztonságra törekvés van, sok helyen elkérik a személyit, nem hisznek a zarándokigazolványba írt számnak, névnek. De az igazán bosszantó (amikor fáradt vagy) vagy mókás (amikor kevésbé vagy fáradt), ahogy a spanyol hospitaleros nénik próbálják megfejteni a személyin szereplő iratokat. Egyszer az egyik vagy 10 percig kereste a születési dátumom, pedig csak 3 dátum van a személyimen. Ezek közül nem hiszem, hogy 2008-ban, vagy 2017-ben születtem volna. (Kiállítási-érvényességi dátum.) Egyszer pedig magát a kiállítási dátumot keresték, az nem értem, minek kell.

Mindegy, ezek a földi dolgok.

Amire nem számítottam, hogy ezen az utolsó héten zúdulnak rám a legegzisztenciálisabb, legmélyebben érintő kérdések. Sorra ezekkel álmodom, ezekkel gyalogolok. Ezért is vágyódom a gyaloglás közbeni magányra, jobb egyedül lenni ezekkel a gondolatokkal, hagyni kiizzadni őket.

A “donativos”, 5€-os szállás amúgy megteszi, itt valamivel jobb és több itt a közösségi élet, mint az előző helyen. Újra talákoztam a francia-kanadai barátommal, Roberttel, épp főzőcskézett, mikor betértem a konyhába, hogy valamit igyak. Ezzel a lendülettel “letámadott”, hogy túl sokat főzött magának, nem kérek-e a “maradékból”. Igazából tulajdonképpen két személynek valót főzött. Hát persze, hogy szeretnék kérni belőle, étel ne vesszen kárba. :) Még Sergenek is jutott, igaz, neki már hozzá kellett főzzünk még tésztát, de ő is jót evett. Még húsgombócok is voltak a szószban, amit Robert főzött, finom volt.

No, hát ennyit mára. :) Úgy terveztük, még 3 nap múlva érkezünk meg, vasárnapi 12-es misére, amikor a nagy füstölőt lengetik. Ez azt jelenti, hogy vasárnap reggel 4-kor kelünk, 5-kor indulunk, mert vagy 20 km a tervezett szállástól Compostella, és időben oda kellene érnünk, hogy helyünk is legyen a templomban (tömeg lesz, főleg turisták), illetve kávéra-örömködésre-célfotókra is legyen időnk. Tehát a tervezett szállások: 1. Casanova – Ribadiso da Baxio vagy Arzua; 2. Ribadiso/Arzua – Pedrouzo; 3. Pedrouzo – Compostella. :) Mindhárom nap 20-21 km-es távokat jelent, ez kellemes beguruló sebesség a célba. Aztán………. irány Finisterre és Muxia! Vár az óceán. :)

És utána….. valamilyen úton-módon Taize, a számomra legkedvesebb, legjobb hely a világon. A béke Forrása. :) És nem utolsó sorban ott találkozom Árpival, várom, hogy értem jöjjön, és együtt töltsünk ott 3 csodás napot. Aztán államvizsga. :D Aztán…. ki tudja, hosszú még a nyár. :)

No, megyek, megnézem, hogy száradnak a ruhák. Üdv haza! :)