május 31 – hétfő, 37. nap, Compostella
(technikai okok miatt a képek csak később jelennek meg ehhez a bejegyzéshez – a szerk.)
Ahh, pihenés, alvás, addig, ameddig jól esik! Hál’Istennek, szállásadóim egyetemisták, fiatalok, nem kelnek fel 10 előtt. :) Én is vagy fél 11-ig aludtam, de még milyen jól. Aztán előbújt szép lassan mindenki, kávé, “reggeli”, beszélgetés. Tervem volt a 12 órás mise, nem a mise része miatt, hanem hogy találkozási lehetőséget megteremthessem azokkal, akik esetleg ma érkeznek, de végül ellustálkodtam az időt.
Elindultam a belvárosba, fel, s alá mászkáltam, tulajdonképpen semmi említésre méltót nem tettem, hacsak nem számít annak az épületekben való gyönyörködés, az élet élvezése, annak tudata, hogy mennyit jöttem idáig, s íme itt vagyok. :)
Vettem egy 1,99€-s gyrost, azt ettem dísz-ebédnek, bár volt nálam étel. Csak hát a 2 napos kenyér már nem ízletes, bár ehető, és tápláló. Csak nem esik olyan jól. :) Összefutottam Chris-szel is, épp gyros evés közben, a parkban mellémült. Együtt mentünk végül vissza a katedrálishoz, vigyázni egymás táskáira, amíg a másik bemegy. Aztán “kereszt-hadjárat” :D végigjártam az összes boltot azért a kommentben kért keresztért.
Békésen andalogtunk Chris-szel a templom körül, mikor elővettük azt az ötletet, hogy meg kéne próbálni sorba állni a hiper-luxus *****-hotel ingyen zarándok vacsorájára. (Reggeli, ebéd és vacsoralehetőség a Compostellád felmutatásával, az első 10 zarándoknak, infó erről a zarándok-irodában 5 nyelven.) Valahogy úgy voltunk vele, kb 1% a bejutási esély, biztos tömegek tobzódnak a kapunál. Hát, jelentem kérem alássan, az első voltam. Chris visszaszaladt a szállásra a Compostellájáért, aztán kb. negyed 7 körül szállingózott oda egy kissé hajléktalan forma zarándok, aztán egy csapat kóreai, meg egy amerikai srác a végére, így lettünk meg 10-en. Három ember jött még, tehát kb. ennyire volt tobzódás. :)
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy képzeletemben úgy élt ez az étkezési lehetőség, mint valami igazán elegáns, luxus alkalom, azt hittem, a vendégek számára fenntartott étkezőben leszünk, még ha nem is szolgálnak ki, hanem mi megyünk az ételért. De tulajdonképpen 800 km után az ember egy földön talált almának is rettentően-nagyon örül, nem hogy egy *****hotel konyhájáról kapott ingyen ételnek, még ha a személyzet részére fenntartott helyen is fogyaszthatjuk el. :) Iszonyú jót ettünk. Kaptunk bort is, vizet is, jó adag saláta, meleg étel… Gurultam kifelé menet, nem beszélve arról a nagy zacskó gyümölcsről, amit desszert gyanánt adtak, és amit legalább 4 napig fogok enni. Mindenki bőségesen tudott venni a gyümölcskosárból, mindenki raktározta, mint a hörcsög. :)
A vacsora után Chris ment netezni, egy másik sráccal igyekeztünk az esti imára a katedrálisba, csak zarándokok részére van ez fenntartva (végre valami, ha már a mise nem), persze megint nem engedtek be a hátizsákommal (ennél nagyobb női retiküllel beengednek nőket. A táskám nem nagyobb két egymás mellé tett 1,5l-es flakonnál). Így az épp ott kóborló kóreai csapatot kértük meg, hogy vigyázzanak a táskámra, míg a srác berakta a nagy, rendes hátizsákját a táskamegőrzőbe (1€, minden alkalommal), ami nem mellesleg 21-kor zár. Így szegénynek még az ima fele előtt el kellett jönnie, hogy a táskát visszakaphassa, ma utazik haza, ugyanis, az utolsó busszal megy a reptérre.
Az esti ima aranyos volt. Egy pap vezette, olvastunk fel szövegeket, evangéliumot, volt megosztás (saját élmények, történetek megosztása), aztán közösen lementünk az apostos sírjához, áldást is kaptunk, az egész igazán kerek, aranyos kis dolog volt. Nem mellesleg megtudtuk, hogy a kapu fölött van egy jel, az a fajta Jézus-szigno, ami X, meg “P”, egy alfa és egy omega jel egy karikában. Nos, itt egy különlegesség van: az alfa és omega jel fel van cserélve, mivelhogy ez itt a vége, itt ér véget a zarándoklat. A pap hozzátette: “Bár így jelölik, és ötletesen, de ez téves. A zarándoklat csak most kezdődik.” És igen, rettentően igaza van. Sosem a megérkezés számít, hanem az út odáig, és az utad onnan. Hogy lépsz tovább? Mindaz, amit kaptál az úttól, hogy viszed magaddal, mit kezdesz ezzel a mélységes, gyökeres változással önmagadban?
Késő volt már, mire odataláltam a zarándokszállásra, és a félhomályban, horkoló-alvó emberek között mire megtaláltam a lányt, aki vigyázott a táskámra. Szerencsére, privát szobát kért, nem kellett mindenkit mobiltelefonnal megvilágítanom, hogy te vagy az? :)
Ez a kitérő még egy kedves meglepetést tartogatott számomra. Mivel dombon van a szállás, gyönyörű rálátásom volt az óvárosra, a katedrálisra. Mennyire romantikus volt minden! Lassan, andalogva sétáltam haza, majd írtam meg a tegnapi napomat, összepakoltam nagyjából, gyors zuhany, alvás, hiszen holnap indulok a VILÁG VÉGÉRE! :)))
